Egyesületünkről
Társaság a Történelmi Szociáldemokráciáért 1996-ban alapított egyesület. A hagyományos elveket folytatók, értelmiségiek hozták létre. A kezdeményező Benyó Pál kutató mérnök, egykori munkástanácsi vezető. 1988-ban bekövetkezett halála után a társelnökök Kertai Pál, a közegészségtan professzora, 1945-ös résztvevő, és Kulcsár Péter újságíró, jogász. Csatlakoztak többek közt: Gábor Róbert, Peyer Károly egykori munkatársa, emigrációbeli helyettese; Nagy Ernő, aki 56-os emigrációból tért haza, Macskásy Pál, a náciellenes Nemzeti Ellenálló Szövetség alapító tagja. A független civil egylet segit pótolni az ismeret és tisztázás hiányait mivel az eszméhez tartozó pártmozgalom megosztott, leköti a szervezeti lét megőrzése, hátrányos helyzete a nyilvánosságban. így ez az eszmei örökség védtelenebb más irányzatoknál is, az elhallgatással, torzításokkal szemben. Így könnyű lebecsülni vagy elhallgatni tapasztalatait; azt, ami pedig napjainkra nézve is, történelmileg igazolódott. Szóban és irásban, vitákkal és megemlékezésekkel segitjük elkerülni, hogy demokrata irányzatokat, személyiségeket és tapasztalatokat, tényeket elfelejtsenek, összekeverjenek vagy ellentétes tartalommal felcseréljenek, hamisítsanak.
Célunk továbbá, hogy a különböző árnyalatu, parthovatartozásu szociáldemokratákat, legalább a szellemi tevékenységben, hagyományápolásban találkoztassuk, közelebb hozzuk. Más irányzatú demokratákat is meghivtunk eseményeinkre résztvevőnek, előadónak, így kisgazdát, kereszténydemokratát, nagyimrést, szociál-liberálist, népi baloldalit. A történelmi demokrata irányzatok, hagyományok iránti tájékozatlanság egészében is, súlyosan csonkitja a pluralista demokráciát.
Ügyvezető Elnökség tagjai:
Kertai Pál, Kulcsár Péter, Forgács Mihály.
Az alapításkor az ügyvezetők Benyó Pál és Sik János voltak.
Köszönjük barátainknak a évről szóló szja l% felajánlásokat. Szerény működési költségekre és kegyeleti megemlékezésekre forditottuk. Most nagyobb vitákra, rendezvényekre, kiadványokra van szükség. Kérjük, hogy évi adójukból tegyenek hasonló felajánlást.
Adószámunk: 18084104-1-41
Adománygyűjtő számlaszám: 17000019-11418102
AXA Bank
