Társaság a Történelmi Szociáldemokráciáért

A magyar szociáldemokrácia, demokrata hagyományok. Elhallgatással, torzitással szemben.

Cikkek

A történelmi szociáldemokrácia anyagi erőben, nyilvánosságban ma nálunk a leggyengébbek közt van. Ebből többen azt vonják le, hogy talán nem is érvényes, elavult. Mégrosszabb, amikor nevét megtartják, de tartalmát tévesen másra, ellentétes dolgokra cserélik ki. Néha ugyanazok, akik az egészet elavultnak tartják, a szocdem névhez valami okból mégis ragaszkodnak. Hol liberális kapitalista, hol harcos jobboldali,szélsőségesen személyeskedő kommunikációt folytatnak nevünk fehasználásával. A legfurcsább, amikor ugyanazok alkalmazzák egyszerre mind a két ferdítést. Az elmúlt húsz év bőven hozta a szociáldemokrácia nevével, liberális kapitalista "értékek" és hamis tételek irányába történő ferdítéseket . Nemcsak az MSZP, MSZDP vezetői, de a történelmi SZDP tagjai,szimpatizánsai közt is gyakorta találkozni a kapitalizmus, a "szabad piacgazdaság" nagyra értékelésével, a magántulajdon mindig jó, a köztulajdon mindig rossz- kezdetű hamis előítéletekkel. A "nincs már munkás" mondogatásával, a munkavállalók pártjának, a szociális demokráciának az elhagyásával, s közelebbről meg nem határozott tartalommal,a "polgári demokrácia" felmagasztalásával. Jó ezért emlékeztetni, hogy a szociáldemokrácia első számú jellemzője, születésétől fogva, a kapitalizmus, a korlátlan piac és verseny bírálata és korlátozása. A liberálisoktól és a "modern liberális szociáldemokratáktól" ebben lényegesen különbözik, ők csak "alkalmazkodnak". A kommunistáktól pedig különbözött, különbözik a szocdem abban, hogy nem elsöpörni, megrohamozni akarja a kapitalizmust, hanem békés, jogi úton alaposan megváltoztatni, reális alternativáját keresni. Ez nem a diktatura, hanem a demokratikus vegyes szektorú gazdaság, de hosszabb távon, egyes országokban akár a demokratikus szocializmus is lehet. A szociáldemokrácia alapvető vonásai tehát a kapitalizmus és a kommunizmus híveivel folytatott vita, diktaturák idején a passziv vagy aktiv ellenállás. Békeidőben, az alkotmányos jogállam idején a vita és az alapos kritika, az elemzés a szociáldemokraták módszere, nem a személyeskedő szitok, átok, gyűlölködés! Az elemzés elsősorban a rendszer elemzését és bírálatát jelenti, nem személyek durva sértegetését. Több évszázados tapasztalat, hogy a rossz tőkés rendszerek politikusaikat időről időre kicserélik, rendszerük politikáját így folytatják. Igy hagytuk mi is a lényegről a figyelmet elterelni, egy- egy lecserélt kormány, személy szidásával figyelmünket elfoglalni. Érdemi volt viszont a csalárd társadalombiztosítási reformmal , a közmű privatizációkkal szembeni állásfoglalásunk . A korrupciót nem lehet teljesen kiküszöbölni. de lehet jelentősen csökkenteni a rendszer alapos megváltoztatásával, korrekciójával. A most lezajlott, számunkra eredménytelen választási kampányban nem engedtek határozott rendszerbiráló, tömör programot elfogadni. Helyette személyeskedő, vagy általánosan kommunistázó kommunikációt folytattak. Ez így volt l99o-ben is, ezért nem tudunk baloldali szimpatizánsokat szerezni, a szocdemnek szavazót, utánpótlást vonzani. Pedig minden alapvető elvünk voltaképpen igazolódott. Igazolódott, hogy a korlátlan kapitalizmus, privatizálás és adósodás rendje rossz rend. Ez csak válságról válságra vezet. A gyűlölködő kommunikáció erről vonta el a figyelmet. Elvett húsz évet a lassú, megfontolt építkezésünktől. 2o1o.április -.- 2o1o.április

Köszönjük barátainknak a 2007 évről szóló szja l% felajánlásokat. Szerény működési költségekre és kegyeleti megemlékezésekre forditottuk. Most nagyobb vitákra, rendezvényekre, kiadványokra van szükség. Kérjük, hogy 2008 évi adójukból tegyenek hasonló felajánlást.
Adószámunk: 18084104-l-41
Adománygyűjtő számlaszám: 170000l9-11418102 AXA Bank